Hol vagyok én?

A médiában megjelent történetek zömében orvosi beavatkozásokról, átalakulásról valahonnan valahová menésről szólnak. Arról, hogy rossz testbe születtem, ez meg ez a szervem nekem nem kell, majd ha attól megszabadulok, meg ha ez megváltozik, akkor önmagam leszek.

Férfi, illetve nő. Az leszek, de akkor abból logikusan következik, hogy még szerintem sem az vagyok most. Ez számomra egy csapda, azért mert ezt a valóságot szeretné hallani a külvilág, mert ezek nélkül az erőfeszítések nélkül nem ismer el annak aki vagyok, de szerintem ettől még nem kell megfelelnem ezeknek a mások által támasztott elvárásoknak. Tényleg a lába között lógó valamitől férfi a férfi és egy lyuktól nő a nő? Én ebben nem hiszek, hiába szajkózzák a sajtóban megszólaló „sorstársaim”. Hiszem viszont, hogy mindenki olyan nemű amilyennek érzi magát. Nem kell ehhez identifikáció meg diszfória, ez egyszerű tudat és a transz emberek lehet még könnyedebben érezhettek bármit, mielőtt nem is olyan régen az orvostudomány felajánlotta nekik a lehetőséget, hogy nőt, illetve férfit “csináljon belőlük”. Mára olyan szinten az orvosi beavatkozások körül forog a tranzíció, és a párbeszéd, hogy alig esik szó a társadalmi tranzícióról és még a jogi nem megváltoztatását sem lehet attól független kontextusban elképzelni. A transz emberek férfiak és nők, mondják azok akik nyilatkoznak és bizonygatják ők mennyire azok és mennyire kellenek a hormonok és a műtétek a boldogságukhoz. Hozzák a példákat, hogy mivel és mit játszottak gyerekként, milyen színű ruhát hordtak, milyen frizuráért könyörögtek mintha az csak ezt jelenthetné és nem lenne sok más ember akire mindez igaz mégsem transznemű. Mintha nemi önkifejezése nem lenne minden embernek és mintha nem lennének nőies férfiak és férfias nők. Bizonygatjuk kik vagyunk, miért és aztán előadjuk, hogy majd a szike azt csinál belőlünk amit akarunk és akkor talán majd elfogad minket a társadalom. Pedig mindez csupán illúzió.

Közel két évtizede ismerek transz embereket akik belevágnak a tranzícióba. Tökéletes műtétről még nem hallottam, kevés szó esik a hormonkezelés mellékhatásairól, veszélyeiről, arról mi van amikor már a tizedik korrekciós műtéten túl sem érzed jól magad amikor kiderül, hogy ezek a beavatkozások nem hozzák el a várt hasznot. Félre ne értsetek ezek a beavatkozások sok embernek szükségesek, vannak akinél életmentőek én csak azt mondom, hogy nem arra és azért kellenek amiről szó van és korántsem minden transz embernek van rájuk szüksége. Tiszteletet embertársainktól, sorstársainktól enélkül is kapnunk kellene.
Gyakran kérdezem hol vagyok én és a hozzám hasonlók? Mi miért nem mondjuk el, vagy miért nem mondhatjuk el kik vagyunk és miről szól számunkra a nemünk? Megfigyeltétek már, hogy a transz embereknek nemi identitásuk van a nem transzoknak meg nemük? Nekem speciel egyik se nagyon van. Én én vagyok amióta az eszemet tudom. Próbáltam vagy 30-35 évig felcímkézni magam, a szexualitásom, a nemem mindenféle módokon. Előbb utóbb mindig kiderült, hogy nem illek a rendszerekbe. Hiszen a szexualitást eleve az ember neméből, azt adottnak véve határozzák meg, de ha valaki nem férfi meg nem nő akkor nincs meg a kiindulási alap. Nézegettem a különböző nemi identitásokat: kétnemű, képlékeny, nemtelen. Mivel a nemem alapvetően nem változékony és ezidáig állandónak bizonyult rövid és hosszú távon is, mivel nem érzem magamban sem a nőt sem a férfit hanem valahogy ezek a leíró kategóriák elutasítása jön elő ahányszor csak szét akarom válogatni a tulajdonságaim a két nem szerint, úgy döntöttem a nem nélküliség áll hozzám legközelebb, de ez is csak egy címke.

Nekem pedig nem kell címke, meg új kategóriák sem, el tudom magam helyezni a térben melynek nem véges számú pontja van és tudok viszonyítási alapokat lefektetni még egy bináris rendszerben is. Miért félelmetes az a többség és a kisebbség számára, ha nem minden fekete meg fehér vagy valaminek nem egyértelmű a színe?

Nemi sokféleség vs transzneműség

Senki ne értsen félre nagyszerű dolog, hogy van ahogyan már lehet transzneműnek lenni. Ha a dolgok „normális” rendje helyreáll akkor mindenki megkönnyebbül. De én nem nézek ki fiúnak - sosem néztem - és nem is akarok, ugyanakkor nem vagyok csajos sem, bár a világot ez pont nem érdekli, nyilván ha egy kicsit is feminin fiú lennék és nem maszkulin lány akkor más lenne a helyzet. Az zavarná a világot és sokkal több atrocitás érne. Na de visszatérve, hogyan néz ki egy jó transznemű? Hát nyilván vagy férfi vagy nő és ez kristálytisztán látszik rajta, illetve azért, hogy ez így legyen minimum mindent megtesz. Hormonkezelés, műtétek, kockázatok, erőfeszítések… Na igen, de ha nem vagyok sem nő sem férfi akkor mit tudok tenni ezért? Hát nem sokat. Nem leszek egyértelműen nő, nem leszek egyértelműen férfi. Nekem sem lesz nyugalmam és szemmel láthatóan a világnak sem. A legviccesebb az hogy amíg nem mondom, hogy transznemű vagyok addig mindegy, hogy nézek ki, hogyan viselkedem, nem érnek atrocitások és a világ is jobban tud a helyemen kezelni, nyilván a periférián, de eléggé problémamentesen. Ha elkezdek arról beszélni, hogy nem vagyok sem férfi, sem nő minden megváltozik. Én nem, ahogyan kinézem, ahogy viselkedem, az nem. Én felszabadultabb leszek, de a környezet meg értetlen, ellenséges és támadó. Megtanultam, hogy elrejtsem ezt, hogy magamba fojtsam, hogy így védekezzek. De mi van, ha nem akarom ezt tovább csinálni? Mi van ha én is önmagam akarok lenni? Műtétek, hormonok, mások jóváhagyása, elfogadása nélkül? A saját jogomon?! Mi van ha én is hoztam egy döntést, ami szerintem pont olyan nehéz volt mint a másoké, csak nem ugyanaz. Miért kell ünnepelni azt aki belevág egy tranzícióba és miért nem beszélünk azokról akik tudatosan úgy döntenek, hogy az nem nekik való? Nem kisebb döntés ez, nem kevésbé határozza meg az életem és nem jelenti azt, hogy nő vagyok vagy férfi. Annyit jelent nem akarom magam orvosi beavatkozásokkal változtatni, bár úgy is dönthetnék, hogy van amire szükségem lenne. De ha hormonkezelést szeretnék azt orvosi felügyelettel nem kaphatom meg, ha mellkasra vágyom azt nem lehet. Mindezt azért mert nem vagyok férfi? Na de hát nő sem!

Míg nekik meg lehet változtatni a nevüket és a nemüket, ezeket a dolgokat nem lehet variálni, nem lehet nőként férfi nevem vagy nem lehet, hogy ha ragaszkodom a nevemhez, hogy férfi legyek. Nincs X opció, nem lehet, hogy a nemem ne legyen az igazolványomban. A tranzíció, a nem megváltoztatása és a binaritás privilégiumok és hierarchiát teremtenek a transz közösségen belül is. Vannak akik normálisabbak, akik elfogadottabbak, akik elismertebbek. Én azért nem tartozom közéjük, mert nem alkalmazkodom a társadalmi szabályokhoz, a többséghez, nem szedek hormonokat, nem akarok műtéteket és nem vagyok sem férfi, sem nő. Pedig ez is döntés és viselnem kell a következményeit. Nem élhetek sem nőként, sem férfiként, mert nem vagyok egyik sem. És ez nem egyszerűbb, mint férfiból nővé vagy nőből férfivá válni, mert ettől még nem vagyok nő és nem vagyok férfi. Talán nem is létezem.