Ma a Transznemű emlékezés napján emlékezünk mindazokra, akik világszerte vélhetően nemi identitásuk vagy nemi önkifejezésük miatt lettek gyilkosság áldozatai.

Valahol -gondolom én- minden transznak fura élete van, de az enyém mintha egy kicsit különösebbre sikerült volna. Persze, mindenkinek a maga gerezdje a legnehezebb (nem, nem magázódunk), de azért engedjétek meg, hogy megmutassam, miről beszélek, avagy hogyan jutottunk el Mara kolléganővel…

„… egész estés showt nyomtam a páromnak, szórakoztatva, hogy minden 7-8 éves gyerekből travit csinálok, és, hogy csupán ránézéssel előhívom belőlük a transzneműséget, vagy ráveszem őket, hogy holnaptól drag queenként csapassák…”A kép csak illusztráció!

Hol vagyok én? A médiában megjelent történetek zömében orvosi beavatkozásokról, átalakulásról valahonnan valahová menésről szólnak. Arról, hogy rossz testbe születtem, ez meg ez a szervem nekem nem kell, majd ha attól megszabadulok, meg ha ez megváltozik, akkor önmagam leszek.