„… egész estés showt nyomtam a páromnak, szórakoztatva, hogy minden 7-8 éves gyerekből travit csinálok, és, hogy csupán ránézéssel előhívom belőlük a transzneműséget, vagy ráveszem őket, hogy holnaptól drag queenként csapassák…”

A kép csak illusztráció!

Leültem, hogy akkor most írogatok valamit megint a transz lét színeiről, hogy azt a bizonyos elemi ismeretlenséget, ami a transzneműeket övezi itthon, ismét kicsit megpiszkáljam azzal a pár szál gyufával, amennyit érnek az irományaim. De nem sikerül. Azért nem sikerül, mert semmi érdekes, vicces, vagy kétségbeejtő nem történt mostanság. Persze, ez önmagában akár megnyugtató is lehetne. És az is, szeretem az ilyen nyugis pillanatokat.

De mindig szeretnék rámutatni arra a semmire, ami olyan szemet szúró különbségként akar elő-előjönni folyton a társadalom nagyobb részében. Miért van az, hogy emberek azon morfondíroznak, - persze, jobb esetben csak ennyit tesznek - hogy vajon az a valaki, aki élesen más, mint ők, mégis mit csinál a magánéletében? Ez a hátmögötti sugdolódzásból doktortorált professzori lét tipikus esete. Van, amikor még csak nem is hát mögött. Legutóbb például a mekiben történt, hogy egy srác kiszolgálás közben két mosoly között úgy, hogy végig néztem őt, láthatatlanul odasusmorgott kollégájának, akivel rendkívül tüzetesen a logikai elemzések legalaposabb és minden téren kifogástalan minőségével értekezték meg három mondatban, hogy „Ez csávó.” Csipázom az őszinteség ilyen szintjeit ezért meg is mondtam neki, hogy „Figy, nem baj, hogy itt épp történelmi megállapításokat tesztek, de várjátok már meg, amíg kimegyek, köszi.” Tudom, persze, hogy ez egy kivételes eset volt. De szinte mindenhol találkozom ezzel a hozzáállással; a fekete-barna-kék népviselettől csiperke alakúra deformálódott nettó hatvanötös, tapasztalt idős hölgyektől kezdve a legfiatalabb, tizenéves, szintén messzemenőkig tapasztalt véleményformáló korosztályig.

Nem hiszem, hogy nagy lépés lesz az emberiségnek, ha most megállapítom, hogy ehhez nem kell transzneműnek lenni, mert az életben nem fog az emberek nagy része nem a kinézet alapján megenni valakit reggelire. A kényszerképzetek végtelenségét karcolta viselkedésükbe immáron a kollektív minta, ahogy a mindennapokban működniük kell. Sakk-matt. Ha angol lennék, csak annyit lehetne erre mondani, hogy „Fuck.” Illetve, lehet, hogy nem, mert minél nyugatabbra tévedünk mosogatni, annál kevésbé számít, hogy mi van az ember lába között, vagy mik csüngenek a mellkasán. A lényeg, hogy fogyjon a Pur - ahh, még mindig nem fizetett tartalom, szponzort keresek, ha lesz, esküszöm, teleírom termékekkel a szövegeimet – és ennyi.

Kicsit átvezetem most azért, hogy mindenki, vagyis az három-négy tündér, aki el szokta olvasni, amit írok, tudja, hogy miről jutott ez most eszembe. Történt ugyanis, hogy fülembe jutott, hogy tavaly, amikor még csak külalakra sem voltam éppenséggel meggyőző nőiességileg, egy szülő, vagy valaki a publikumból, egy pici gyerekeknek rendezett meccsen, amin játékvezetőként közreműködtem, kiszúrt magának. Nem voltam sminkelve, nem volt semmi különös rajtam a hosszabb hajamon kívül, sőt szerintem még impozáns borostám is volt aznap. Minden transznemű életében eljön a pillanat az átalakulása során, amikor eléggé „is-is” állapotban van, ebben voltam én is épp és azon a napon pont nem volt kedvem kihívni magam ellen a publikum időnként tizenöt szóból álló szókincsét.

Tehát borostám volt, ennyi. Lementek a meccsek, én épp vizsgáztattam kezdő játékvezetőket, semmi nem történt, kis kényelmes, jó nap volt. Most egy spongyabobos feliratot vágnék be ide, amin az olvasható, hogy „Másfél évvel később.”, de nincs videó, ezért is olyan uncsi végig vergődni ezen az egy oldalon. Na, nem, love annak, aki olvas, imádlak titeket. Eltelt másfél év a sztoriban, majd nem rég elmesélték, hogy egy szülő kikelve magából levelet írt a feljebbvalóknak velem kapcsolatban, hogy hogy fújhat egy hozzám hasonló gyerekeknek meccset. Megvédtek, karakánul, love mindenkinek, aki anno mellém állt.

De fogalmam sincs mégis mi nyitott bicskát abban a töpörödött szellemű világmegváltóban, aki bármi kifogásolhatót talált a meccsen való közreműködésemben. Miután megtudtam, egész estés showt nyomtam a páromnak, szórakoztatva, hogy minden 7-8 éves gyerekből travit csinálok, és, hogy csupán ránézéssel előhívom belőlük a transzneműséget, vagy ráveszem őket, hogy holnaptól drag queenként csapassák csaholó férjek csatakosan csorgó nyál tócsái előtt kihívó, köldökig kivágott dresszekben, de mégis férfiként. Nem, nem tudok ilyet csinálni, nem is akarok. Nehéz Sátánnak lenni, volt vagy két év, amíg próbáltam, - woodoo meg miegymás - de nagyjából addig jutottam, hogy mára színesebb szókinccsel tudok a lét egyéb bugyraiba küldeni embereket.

Mégis mi a baja az ilyen embernek? Nem volt kifogásolható momentum a viselkedésemben, semmilyen szinten nem tértem el a játékvezetőkre vonatkozó ki nem mondott, de mindig ott lévő etikai kódextől és még csak elő sem került egyáltalán a nemi identitásom. Na, kedves olvasó ez a kérdés, amiről ez a szösszenet szól. Mi a bajuk az embereknek?

Én nem tudom egy legyintéssel elintézni a dolgot, mert sosem voltam az, aki ne próbált volna meg nyitni a legrútabb attitűddel felém fordulókhoz is. Nem ismernek, ez a baj. Nem tudják, milyen személyiség vagyok. És kollektíve, a társadalomnak sincs fitty-fütty fogalma sem arról, hogy milyenek a transzneműek. Csak lövöldöznek össze-vissza remélve, hogy hátha találnak olyan személyiséget, akire töredék szinten is érvényes a rosszakarók elméjének önmanipulatív vesszőfutása. Megannyi transznemű van és legalább ennyi jellem, ahogy milliárd ember is mocorog a Földön milliárd jellemmel. Bár ezért is mondtam, hogy teljes mindegy, hogy transznemű-e valaki vagy sem, a kényszerképzetek letámadnak bármilyen vagy.

Akkor csak magamról szeretném elmondani, hogy milyen vagyok. Egy konzervatív értékeket képviselő, a hazáját a milliónyi viszontagság ellenére is nagyon is szerető, elfogadó és nyitott ember. Kicsit naiv, de aki igyekszik, mégis általában elszúr jó pár dolgot a mindennapokban. Aki békeszerető, viszont, akinek már a még meglévő elsődleges nemi jellege tele van az emberi kicsinyességgel. Ámen.