Ennyi. Itt vagyok megint, rengeteg kihagyás után, most ismét elmesélek egy esetet. Bár most, lehet nem lesz annyira vicces, mint az eddigiek. Így, kedves olvasó, amennyiben a napi politika szívszorító bugyraiban éppen elmerülve, levegőért kapkodva nyitottad meg ezt a lapot, hogy majd valamelyest lazít rajtad a kellemes, humoros sztorizgatás a transznemű lét tapasztalásairól, nos, akkor ajánlom, hogy ikszeld ki az oldalt, mert ez talán nem tetszik majd. Nem gond. Én is szoktam. Időnként csak úgy sok és most, így, minek túráztassuk megfáradt önmagunkat, ha az nem szeretné. 

A kép csak illusztráció!

Na, szóval. Majdnem tíz éve már, hogy levizsgáztam, kézilabda játékvezetőként. Először csak azért, tizenéves fejjel, hogy legyen némi zsebpénzem, és, mert rábeszéltek otthon, hogy, ha nem is kézilabdázom nagyon többet, legalább így legyek ott. Megcsináltam, azóta is szeretem, bár nem nagyon értem miért, de talán ezt nem is lehet úgy, igazán megindokolni. A korai években fújtam pöttömöknek, pár év után viszont jöttek a felnőttek is, férfi, női meccsek, NB2 és NBI ifi is. Körülbelül eddig jutottam. Ez, mondjuk, már egy másik történet, meg nem is releváns itt, a nagy transznemű fejtegetés közepette. De rövidre fogva, fújtam mindenféle meccset. És egyébként nem, nem a játékosok vagy az edzők, hivatalos személyek a legnagyobb karikatúrái az emberi viselkedés olyan alacsony pontjának, ami a Titanic roncsait is kényelmesen veri. Ők a nézők. Bár, gondolom, nem meglepő. Szó szerint bármi kijön belőlük. Lehetnek akár egy „gondolatnyit” részegek néhol, lehet, hogy „egy gondolat bántja” őket, amit kevés szókinccsel, de annál harsányabban suttognak időnként MÁV kürtökkel a füledbe, illetve lehetnek kedvesek és konszolidáltan „kurva anyázók” is. Számtalanszor voltam már szőke buzi, kis köcsög, szőke cigány (ez mondjuk meglepett, bár tényleg egynegyed részt cigány vagyok - de tök szőke - lehet, csak ráéreztek valahogy), geciláda, stb.. Ezt így, megszokja egy idő után az ember, ha sokat jár vidékre. Innen üdvözlöm a dunavarsányi kemény magot, megtisztelő volt velük dolgozni. 

Tehát sok mindennek neveztek már e röpke tíz év alatt. Egyszer például egy néző azért szólt be, mert nem volt szőr a lábamon. Megkérdezte, hogy „Buzi vagy, hogy borotválod?”. Mindenképpen válaszoltam neki erre a lényegre törő kérdésre, hogy „Természetesen folytatódik majd a mérkőzés, amennyiben elhagyja a nézőteret, hölgyem, köszönöm.” Ez pont akkoriban történt, amikor már sokadszorra futottam neki önmagam elfogadásának és legalább annyit be mertem már vállalni, hogy leszedjem a lábamról a szőrt. Nem érintett érzékenyen, de megmaradt emléknek, úgyhogy talán mégis. Mindenesetre azt a tanulságot le lehetett vonni belőle, hogy tényleg minden apró-cseprő, rettenetesen lényegtelen részlet is milyen élesen tudja képviseltetni magát egy transznemű életében. Azt hiszem, ettől még sima volt a lábam továbbra is. Neki is üzenem, hogy a kamillás X-epil csodákra képes. Bárcsak szponzorált tartalom lehetnék…

Mindenért beszólnak, ha úgy van, tényleg mindenért. A hajadért, az orrodért, a szőrös-szőrtelen lábaidért, a magasságodért, a bal orrlyukad belső falának véletlenül kilógó szőrszáláért. Na, jó, ilyen azért nem volt. De, látható, hogy nem feltétlen csak a transzneműeké az a kiváltság, hogy a mindenekfelett álló néző kritikával illesse. Esetemben viszont különös csavart vett a történet, amikor másfél évvel ezelőtt előbújtam a világnak és így a kézilabda szövetségnek is. Fantasztikus emberek egytől-egyig, akik a játékvezető bizottság tagjai. Nem is volt kérdés, hogy folytathatom-e a karrierem, mint játékvezető. És bár először még, minthogy nem voltak meg a hivatalos papírjaim, férfiként voltam kénytelen továbbra is közreműködni, de most, hogy megvan minden, bátrabban, vállalva önmagamat, az új külsőmmel teszem a dolgom, ahogy eddig is. 

És akkor itt most összeért a két szál. Ugyanis az előző hétvégén egy olyan „kritikát” vagy durva hozzászólást kaptam, amit nem is gondoltam volna. Ráadásul egy edző volt olyan kegyes, hogy lealacsonyodott hozzám meccs közben és tisztességesen, egy egész mondatban kifejtette mélyreható véleményét rólam. Eddig a már említett, férfiasságot lekicsinylőnek szánt jelzőkkel operáltak a kritikusok és többnyire masszívan csak „buziztak”, amikor valami nem tetszett. De most, eljött a pillanat és egyetlen mondatban manifesztálódott a nemváltásom, ugyanis a következőket mondta az illető, miután kitoltam a játékosát harmadik 2 perces büntetéssel, aki így piros lapot kapott:
„Ilyen amikor buzik fújnak…”- mondta, majd miután a játékvezető társam azonnal felmutatta neki a piros lapot, folytatta. – „mert ez egy büdös kurva.” 
És távozott. Mármint a csarnokból. Én semmit sem hallottam abból, amit mondott, mert pont oldalt váltottunk a társammal, de miután elmesélték nekem az elhangzottakat, azon gondolkoztam, hogy most sírjak vagy nevessek fel. Ez utóbbi majdnem megtörtént. 

Kedves olvasó, ezennel örömmel jelentem be, hogy előléptettek. Buziból kurva lettem. Leírhatatlan az élmény, megtisztelő, hogy a férfi oldal egyszemélyes képviselete végre nőként tekint rám. Felemelő érzés. Mondjuk a „kurva” jelzőt azért hanyagolhatjuk, de azt hiszem valamiféle transznemű játékvezetői beavató szertartáson eshettem át ezzel a történelmi mondattal. Egyébként valóban sokkoló, és abszurd, hogy hogyan sikerült ezt a két dolgot egy mondatba összekanalazni ilyen precízen. De még mielőtt a szarkazmusom kelepcéjébe esne, aki ezt olvassa épp, nem, nem tetszett, hogy lekurváztak, és nem gondolom, hogy így tekintene rám a férfi oldal. De, na, annyira paradox a mondat, hogy jól esett kicsit táncolni a jelentésén. 

Arra a kérdésre, hogy hogyan vált valaki egy kritikus közönség előtt nemet és hogy ezt miként éli meg, kicsit itt is van a válasz. Egészen pontosan így. Egyik szemem sír a másik pedig nevet. De csak, mert az egyiket most szúrtam meg immár harmadszorra a kávésbögrémben felejtett kiskanállal a nagy billentyűnyomogatás közepette. Szóval, nem tudok mit mondani. Én ezt a mondatot tényleg afféle testet öltött választópontként értelmezem ismét az életemben. Biztos minden transzneműnek van ilyen. Nekem a saját dimenzióm kellemesen paprikás, vulgáris színeivel festetten, így jelent meg ez a csoda. Ami csodának csoda. 

No és, persze, eltiltás egy időre emberünknek.