Tippek és trükkök kínaiak elijesztésére

Szerző: Marahwyn

Munkát keresek. Egy ideje már, de a most elmesélésre kerülő esetnek ez a tény csak a gyújtózsinórja volt. Kaptam egy telefonszámot, hogy itt érdeklődjek titkárnői állással kapcsolatosan. Van tapasztalatom ilyen téren, így tetszett az ötlet.

ch.jpg

A kép csak illusztráció!


Szóval, felhívtam, felvették, bár az első pár pillanatban azt hittem, minimum Ulánbátorból lett kapcsolva nekem ez a vonal, mert olyan katyvaszos nyelven kommunikált a túlsó part, hogy komolyan, a füstjelek érhetőbbek lettek volna még telefonon keresztül is. Miután lassacskán kibogarásztam, hogy mit is mond és vélhetőleg ki, addigra már a bemutatkozás megtörtént és úgy tűnt, az állás mikéntjéről és egy személyes találkozóról beszélgetünk, mint utóbb kiderült, kínaiul vagyis kínaival megerőszakolt magyarul. Oké, megbeszéltük, hétfő fél tíz, úgy néz ki, ez a fél tíz engem kerget.

(Jut eszembe, Feri már egy ideje nincs, Évát elvitték a kórházba. Jaj, mamám! Abban a kombinációban reménykedünk itthon, hogy Éva felépül és visszajön, Feri pedig nem jön, mert megsértődik vagy ilyesmi, hogy megint egy órával előbb jött és Éva meg sehol sincs.)

Hétfőn nagyon kicsíptem magam, csinosan, de persze csak szolidan. De magamhoz, a félszeg, fiatalkori, transznemű Jagger hasonmáshoz képest tényleg úgy éreztem, jól nézek ki. Ez ritka ám. Út közben kaptam sok rám köszönést, gondolom, ezek bókok akartak lenni (bár ezt komolyan nem értem egyébként, hogy mégis mit remélnek az utcán éppen valahová igyekvő nőre rá „hello”-zó férfiak, akik aztán többnyire semmi mást nem is mondanak… Noha ez még mindig jobb, mintha mást, valami primitív, pervez, posvány nyelvezetű fél mondatot hánynának oda). Ilyenkor jól esnek a rám pillantások is persze, betárazok ezekből, hogy a következő negyven évben emlékezhessek, hogy bizony egyszer én is kaptam ilyeneket, hiába, hogy tudom, a malter alatt Jagger igyekszik épp arcizmot sem rándítani, nehogy megroppanjon a keverék, szóval ettől még jó azért ez.

Megérkeztem s a portól mélyen mart üvegajtón keresztül egy apró - minden sztereotípiát félre téve, tényleg apró - kínai emberke üldögélt keresztbe tett lábbakkal. Felpattant és azonnal beinvitált. Ő csak a látszólag, várakozásra odatett székeken henyélt, de ahogy beléptem, a jobbomon, egy íróasztal mögött, egy fiatal szőke lány ült. Bemutatkoztam, átadtam az önéletrajzom, aztán ijesztően megtöretett magyarsággal belekezdett az ürge ecsetelni a leendő feladatomat; kérdések nem voltak, úgy látszott, azonnal szimpatikus voltam. A felét sem értettem, de mosolyogtam. A szőke lány fordított, magyarról-magyarra, ő is akcentussal, mintha ez valami stíl lenne, de kirajzolódott végre mi a stájz. Van sok kínai étterem Németországban, itthon pedig van sok magyar munkavállaló. Őket kellene összeszedni, hogy aztán ez a kínai manus kivigye dolgozni mosogatóként, pincérként, rakodóként tevékenykedni kínai éttermekbe őket. Ez volt nettő huszonöt perc. De megvolt. Nem tudtam mit mondjak rá, kértem két napot kitalálni és úgy tűnt ennek örülnek és belementek, mert tetszettem nekik, szerdán majd csörgök.  Na, itt jött a pillanat, amiről ez az Egri csillagok szól, amit bepötyögtem már. Én úgy gondolom, hogy őszintének kell lenni. Minden körülmények között. Ezért el is mondtam, hogy igen, transznemű vagyok és ha valami furcsát éreznének rajtam majd a munka folyamán, az emiatt van, bár ez egyáltalán nem befolyásolja az emberekkel történő kommunikációs képességeimet, sőt egyébként kifejezetten ügyes is vagyok e téren. Az a helyzet, hogy nem fagytak le. Nem, ugyanis az a félig kicsusszant, lazább fajta foganatjuk sem volt arról, hogy mi is az. Elmagyaráztam. Lehet, nem kellet volna. „Szóval te fiú vagy?” – jött a kérdés azonnal. Mondtam, hogy nem, de ha már csak így értik meg, akkor „fiú voltam”. A lányka elmondta, hogy most meglepődtek, de rendben, értik. A kínai úriember szemei kipattantak, mosolygott egyet, aztán szó szerint kirobbant az irodából hosszú percekre. Mondtam is a lánynak, hogy biztosan elijesztettem. Persze, mondta, hogy ne vicceljek, nem-nem.
Megvártam, akartam látni, hogy mi történt. Visszajött és beállt az autóval és leparkolt az iroda elé. Elmondta, hogy nem megijedt, hanem csak a parkolóra vadászott, hogy ide tudjon állni és azt is, hogy nincs gondja ezzel, nagyon meglepődött, de hát Ázsiában is van ilyen, csak még élőben sosem látott hasonlót.

Viszont, egyébként, amíg vártunk rá, a lány buzgón arról kérdezgetett, hogy most akkor fiúkhoz, vagy lányokhoz vonzódom-e. Mondtam, hogy alapvetően a régi Mazda 3-hoz, a kétezer-háromszáz köbcentishez és hogy természetesen ez azért privát kérdés, és majd talán, egyszer válaszolok. Na, jó az első mondatrész lemaradt.

Megköszöntem a találkozót, maradtunk a szerdában. Elbúcsúztam. Nem tűntek úgy, mint akiknek bármi gondjuk lenne a dologgal. De hozzáteszem, hogy az őszinteségem mellett nagyon naiv természet is vagyok. Tehát pont birtoklom azt a két szuperképességet, amire a Magyarországon való túléléshez szükség van.

Eltelt egy nap, és kedden délután telefonáltam, hogy azért én kipróbálnám ezt a dolgot és szeretnék nekik dolgozni. Nem volt veszteni való, volt próbaidő, maximum eljövök. De jött a válasz a lánykától, miszerint a pacákot megijesztettem (Nem mondod!), és hogy nem szeretné így, hogy neki dolgozzak. Értettem, illetve azt nem, hogy szabályosan azt láttam az interjú alatt a kínai arcán, hogy a világon semmi nem tűnik fel neki, sőt, mintha nagyon is tetszettem volna úgy neki. Lehet, hogy pont ez volt a baj. Nem tudom, mit gondoltak, általában azért várok egy hónapot mielőtt belekezdek transzneművé, illetve meleggé varázsolni a körülöttem lévőket.

No, ennyi. Ez volt a sztori. „Lesson learnt”, többé nem mondom el a dolgaim így, azonnal, csak később, ha esetleg rákérdeznek, vagy bármi zavart tapasztalok. Ez van, javaslom nektek is ezt a taktikát, illetve nyitott vagyok, jöhet pár ötlet miként álljak hozzá ehhez a dologhoz így, már az új külsőmmel.