Bár ismét egy történetet akartam elsőre elmesélni, de annyira elkalandoztam a gondolataimban, hogy végül ez az iromány lett belőle. Remélem, tetszeni fog.

„Az igazi nő heteroszexuális,
az igazi férfi transzszexuális…”

A kép csak illusztráció!

Pontosan 1486 éve, 4 hónapja, 14 napja és 8 órája hallgattam a Kaukázus Szexuális élet című dalát utoljára, de akkor még csak jót röhögtem az utolsó nyolc sor abszurd, a szexualitás sokszínűségét kifigurázó sorain. Ez a két sor azonban már akkor is megcsípte a fülem. És most nem arról az egyértelműségről beszélek, hogy „jaj, hát ő is transzszexuális, ennyi, naná, hogy tudott azonosulni vele, még, ha vicc is volt”, nos, nem igazán, vagyis nem ebből a szempontból volt érdekes a dolog. Sokkal inkább valamifajta evidenciát véltem felfedezni bennük már régen is.

Mégis mi a szexualitás? Hahh! Fogalmam sincs, és nem én leszek az a zseniális elme, aki erre egzakt definíciót fog kitalálni. De az emberek sémák iránti fétise, mert gyakorlatilag erről van szó, mindig is érdekelt. S noha én is sajnos nagyon is hajlamos vagyok belekeverni magam az egyszerűsítés, általánosítás iszapjába, ami ráadásul ehető és ilyen piros aranyszerű íze van, amiről meg tudjuk, hogy mindenen dob egy kicsit, szóval, azért nekem is kellemetlenül tud esni ez a természetes hülyesége az emberi jellemnek.
Nézzük az elsőt akkor már, de ne izguljon a kedves olvasó, nem fogom/tudom a spanyolviaszt ismét feltalálni, de az a kijelentés, hogy „az igazi nő heteroszexuális”, valójában lényegesen többet rejt, mint aminek tűnik. Függetlenül attól, hogy a politika manapság mire használja, van valami eredendő hozzáállás bennünk, ami egyrészt ijesztő, másrészt baromira érthető, hogy egy nőnek szülnie kell és gondoskodónak kell lenni. Persze, ez, mint azt már rég tudjuk, simán csak azért alakult így, mert amíg nem voltunk „biztonságban” high-tech világunkban és száradt, őszi levél módjára hullottak az emberek a fiatalabbaktól az idősebbekig, akár a mára már a legjelentéktelenebb, gyors lefolyású betegségektől is, addig szükség volt az utánpótlás bebiztosítására, mindamellett, hogy bőven nem is volt ráadásul annyi ember a Földön, mint napjainkban. Ennél meggyőzőbb okot arra, hogy szüljünk, nem nagyon lehetett akkortájt, illetve egészen napjainkig találni. S bár a szexualitás maga ekkor látszólag még csak nem is tűnt relevánsnak, azért egyfajta alattomos bélyegnek már tekinthetjük ezt a női „kötelességet”, ha szülnie kell, férfival kell lennie, ergo a nőnek a férfi mellett a helye. Ha szülnöd kell, akkor még, ha nem is akarod akár a férfit, akkor is el kell viselned, hogy ott legyen ahol és „kooperálnod” kell vele. Zárt a rendszer, nincs kilépés, maximum kikacsintás a szomszéd Sárikára, de hogy ez kimondva legyen, vagy bármilyen formában akárcsak a kisebb közösség felé felvállalva, ennek annyi esélye van, mint hogy e-cigarettázó menyétet találunk a Kalevala olvasása közben csütörtök hajnalban, az Instantban, amikor már a biztonságiak zavarnak el hangos, részegen olvasásért, pedig már majdnem pont megtaláltad azt a dögöt a 152. oldalon.

Hol tartottam? Ja, igen, szóval, no way, esélytelen, hogy egy nő ne legyen „heteroszexuális” annak a társadalomban élő, régies koncepciója szempontjából, azt hiszem. Az új nőkhöz viszonyulás persze, végre, kezd elkanyarodni olyan irányba, ahol már, minthogy végre nem halunk meg olyan „sűrűn és könnyen”, előkerülhet a személyiség és a benső lény kibontakozása. Azok, akik a mai napig nagy hangosan, zászlót lóbálva és a régi eszméket hirdetve pálcát törnek a magukat adó nők felett, főként azok felett persze, akik odabenn érzik, hogy nem felelnek meg az eddigi konvencionális értékeknek megfelelő szabályrendszernek, szóval ezek az emberek, bár őszintén hiszem és érzem, hogy jó az, amit szeretnének, mégis el vannak csúszva kicsit. Ezt is tudjuk, és sok minden keveredik ebben a kőlevesben.

Ohh, jó is ez az allegória ide talán, a kőleves mesére nem tudom ki emlékszik, de az alap ötlete pont passzos lehet ide. Ugye, itt van, hogy egy katona hazafelé tart, azt hiszem a háborúból, de semmije sincs, és bár szeretné, hogy valaki adjon neki enni, de mindenki csak annyit ismételget, hogy „jaj, neki bizony semmije sincsen, nem tud miből főzni”. A katona akkor szervál egy öklömnyi követ és kellemesen megvezeti az egyik falubéli „kedves” nénit. De a lényeg, hogy ezt az egyszerű követ beledobja egy kondér vízbe, forralni kezdi és elhiteti az öreg hölggyel, hogy a víznek magában is jó íze van. De csak, hogy jobb legyen tőle, csomó minden mást (répát, zellert, kis húst, stb..) is tetet bele még és a végén előáll egy jó kis húsleves. Ja, igen és mindenki boldog és aztán meghal, de majd csak később, gondolom. Minden mese így zárult azt hiszem, hogy meghaltak meg ilyesmi.

De szóval, talán érdemesebb lenne így megközelíteni a dolgot azoknak, akik igyekeznek a régebbi, zártabb gondolkodásúaknak felnyitni a szemét az új dolgok felé. Ha valami újat szeretnénk, csempésszünk bele valami régi alapot, ami szilárd és megkérdőjelezhetetlen, vagyis „nemzeti”, ahogy manapság mondják.

Na, de eltértem közben a tárgytól. Bár az első sor talán fel is lett rendesen boncolva.

„Az igazi férfi transzszexuális”. Wut? Mármint persze, vicces, „vagy mégsem, ez is olyan libsi izé, és egyetértek a Kaukázussal, hogy kifigurázzák a libtardokat, akik ilyeneket mondanak.” – mondanák talán a kevésbé megfontolt beszélők. Mit jelent ez a mondat? (Azon kívül, hogy nem a biológiai értelemben nőként született, de magát férfinek érző és definiáló, és eszerint testileg korrekciót végrehajtó személyről beszélünk. Itt, azt hiszem, bizonyos, hogy nem erre gondolt a Kaukázus.)

Részemről, és bár nyilvánvalóan viccnek szánták félig-meddig, de ez egy érzelmi sokszínűség, az érzésekről való bátor beszéd, magunk felvállalásának egy kifacsart metaforája. És most nem azt mondom, hogy ezennel alapuljon meg a Júdea Népe Front mintájára a Nemzeti Transz Front, amelynek célja a meglett férfiemberek mindenféle fondorlatos mágiával való rávétele arra, hogy nemet váltsanak, hanem arról, hogy a meglett férfiemberek vegyék észre, hogy vannak érzéseik, sőt mi több, mondják ki azokat. Mert, hogy ez a sor igenis nekik szól, ahogy én látom. Az én olvasatomban a férfi legyen egy „kicsit nő”. És bár ez is megbélyegzés színű, s bár esetlen a megfogalmazás tudom, de itt most szigorúan az érzelmek felvállalásáról beszélek, amit a nők azért jobban csinálnak.

Error: 404 emotions not found.

Olyan nincs, kedves férfiak, hogy nem érzel semmit, vagy, ha érzed is, hogy az istennek nem mondanád ki, mert „huhh, akkor mi lesz akkor!?”. Hát semmi? Például az. Megbeszéled a pároddal, vagy, ami sokkal durvább, meg tud nyugtatni téged, hogy nincs is gond, vagy, ha van, legalább lesz még valaki, akivel együtt megoldjátok. Vagy még a végén fel tudod hívni a figyelmét arra, hogy bár olyan „kőkemény” vagy külsőre, mint a fagyasztott halászlé, belül azért néha neked is szükséged van egy kis gondoskodásra, mert odabenn, te is tudod, ne magyarázz, olyan a szíved, mint a mikróba egy percre berakott kocsonya, pikk-pakk elolvadsz. (Megtörtént eset, ne próbáljátok ki.) Olyan is lehet, persze, hogy ebből az érzelmi kitárulkozásból a párod elvesztése következik, de, azért ez nem ilyen egyszerű, és, ha a párod csupán ennyitől elhagy, akkor az inkább őt és az irántad érzett szeretetét minősítheti.

Szóval ez a sor szerintem, bár kicsit talán esetlegesen lett így, zseniális. Vagyis az én olvasatomban nagyon is a helyén van. És talán mondhatnátok, hogy gyakorlatilag nem is beszéltem a „szexualitásról” magáról, de már mondtam, fogalmam sincs az mi, csak érzéseim vele kapcsolatban és eszerint kapcsolok dolgokat hozzá, talán, mint mindenki. Legyen ennyi is ez az iromány. Tudom, hogy olyan sok mindenre nem jutottam és szintén, hogy nem lett egy motivációs, humoros valami, de most hátha ez is kicsit elgondolkodtat minket. Érveljetek ellene, kérlek, mert csak írtam, ami jött, ahogy jött és ennyi. Ámen.